Elindult a Media1 hírportál

media1

Media1 néven új oldalt indított Szalay Dániel médiapiaci újságíró és a 18 éve megalapított saját médiavállalkozása, a Vipcast Media.

hirdetés

Az új hírportál, a Media1 elsősorban a magyar média világával foglalkozó digitális médiatermék, ahol ezentúl hétköznaponként naponta frissülő tartalmai között olvasni lehet a televíziók, a rádiók, a nyomtatott sajtó, az online és a mobil média legfrissebb híreiről. A későbbiekben interjúkkal, helyszíni tudósításokkal és más exkluzív tartalmakkal, oknyomozásokkal is találkozhatnak majd a Media1 látogatói.

hirdetés

A Media1 alapítója és főszerkesztője több mint 20 évnyi médiatapasztalattal rendelkezik, 2015-től közreműködésével indult el a 24.hu média rovata, majd annak 2018 júliusáig, távozásáig újságírója volt. Szalay ezt megelőző években olyan lapoknak dolgozott mint a Médiapiac.com és a Marketing&Média, illetve három éven át a Computerworld főszerkesztő-helyettese volt, de több mint tíz éven át különböző rádiócsatornák (Klubrádió, Petőfi Rádió, Kossuth Rádió) hír- és magazinműsorainak elkészítésében is részt vett szerkesztőként és riporterként, valamint az elmúlt években különböző úgynevezett custom publishing (content marketing) kiadványokat készített. Szalay cége, a Vipcast Media 2009-ben elsőként indított magyar nyelvű beszélő podcastot, vipcast.hu néven.

A Media1 elindítását Szalay egyfajta közszolgálati missziónak is tekinti, tekintettel arra, hogy a magyarországi független médianyilvánosság jelentősen beszűkült, és több olyan téma is van, amelyek nem kapnak megfelelő feldolgozást.

Miután 2018 nyarán távoztam a 24.hu-tól, nagyon sokan jelezték különböző alkalmakkor, hogy arra a típusú hírszolgáltatásra, amit az elmúlt években végeztem, továbbra is szükség lenne, nem is csak a szakma számára, mivel a tágabb nyilvánosságot is érdeklik ezek az ügyek. Ez egybeesett azzal, hogy magam is a folytatást terveztem.”

Tekintettel a jelenlegi magyarországi médiapiaci helyzetre, a Media1 számít az olvasói támogatására is. A Media1 arra kéri olvasóit, akinek egy kicsit is fontos, hogy ne szűküljön tovább a magyar médiapiac, és legyenek új kezdeményezések, akkor lehetőségeihez mérten bármekkora összeggel járuljon hozzá az oldal működésének költségeihez. Bár az oldal kezdetben egészen minimális létszámmal indul, a későbbi bővüléshez elengedhetetlen az olvasók és a médiapiac szereplőinek hozzájárulása.

Ha ön is úgy gondolja, hogy szükség van médiára, és a média világa iránt érdeklődők számára egy minőségi digitális sajtótermékre, kérjük lehetőségeihez mérten járuljon hozzá a Media1 tartalomszolgáltatásának költségeihez, hogy működése hosszútávon is biztosított legyen, illetve különböző fejlesztések is megvalósulhassanak. Az anyagi támogatás mellett nagy segítséget jelent az is, ha követik a Media1-et Facebookon, illetve, ha megosztják, lájkolják cikkeiket, valamint feliratkozhatnak napi hírleveleikre is, így nem maradnak le tartalmaikról.

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 8 = 10