Zöld utat kapott a Gyulát és a Gyulai Városerdőt összekötő kerékpárút megépítése

Fotó: Körös Hírcentrum

2018. december 11-én Gyula város polgármestere Dr. Görgényi Ernő valamint Piskolty Tibor a Futizó Kft. ügyvezetője aláírták a kivitelezési megállapodást, melyet követően megvalósulhat a Gyula és a Gyulai Városerdő közötti kerékpárút megépítése, valamint a Temesvári út egy szakaszának felújítása is.

Hosszú út vezetett addig, hogy december 12-én alá tudják írni a szerződést. A pályázat megnyerése a támogatási szerződéssel vált jogilag is egyértelművé, ami 2017. július 12-én került aláírásra. Majd egy hosszadalmas és bonyolult munka következett, mivel ezen kerékpárút megépítése több szereplő közreműködését és egyetértését kívánta. Ugyanis az út vasúti síneket keresztez, tehát átmegy a MÁV tulajdonában lévő területen, állami tulajdonon, végig halad a Kis-Delta tározó töltésén, és magántulajdonú ingatlanokat is keresztezni fog, ezért a tulajdonosokkal is megállapodást kötöttek, cserével, illetve adásvétellel. Így biztosítani tudták az építéshez szükséges területeket pereskedés nélkül.

hirdetés

2017-ben a tervek is elkészültek, amiket azonban véleményeztetni kellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztályával, ezeket követően megállapodást kötöttek a fent említett szervekkel valamint a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósággal is és csak ezek után indíthatták el a nyílt Közbeszerzési eljárást, amelyet a KFF-el ellenőriztettek le, akik ki is adták a szabályossági tanúsítványt. A törvény által előírt moratórium 10-én lejárt, így 11-én már jogérvényesen szerződést köthettek.

A nyílt közbeszerzési eljárást a gyulai Futizó Kft nyerte. Így egy gyulai cég, gyulai munkavállalók dolgozhatnak a kerékpárút megépítésén. Az Önkormányzat számára nagy örömmel szolgált, hogy egy helyi cég nyerhetett meg egy ilyen jelentős projektet.

A kivitelezés befejezésének határideje 2019. szeptember 30-a, de abban reménykednek, hogy az időjárás is lehetővé teszi, hogy hamarabb átadhassák a mind az újonnan megépített, mind pedig a felújított utakat.

Az út létrejötte 535 millió forintból valósulhatott meg, melyből a pályázati támogatás 400 millió forint, az önkormányzati önerő pedig 135 millió forint. A költségeket nagy mértékben befolyásolta, hogy az út a Delta tározó töltésén halad át, és ezért árvíz készültség esetén az útnak azokat a munkagépeket is el kell bírja, amelyeknek ilyen esetben közlekedniük kell a töltésen. Így egy erős alappal és betonszerkezettel fog elkészülni.

„Ebből az összegből egyrészről a Temesvári úton a legrosszabb állapotban lévő és egyébként is keskeny kerékpárutat tudjuk újjáépíteni, és talán nem szerénytelenség ha azt mondom, hogy Békés megye legszebb kerékpárútját tudjuk megépíteni Gyula és Városerdő között. Azért gondolom, hogy ez lesz a legszebb kerékpárút, mert a Kis-Delta tározó töltésén halad majd, ahonnan pompás kilátás nyílik a Körösök Völgyére és a környező erdőségekre is. ” – mondta Dr. Görgényi Ernő.

A beruházás természetesen turisztikai jelentőségű is, hiszen a Fekete-Körös völgyét és a Mályvádi erdőt is be tudják illeszteni a látványosságok közé, és a kerékpáros turizmus részévé tudják tenni. De az út létrejöttének hivatásforgalmi jellege is van, hiszen a tüdőkórház dolgozói és a sarkadi emberek egy része, kerékpárral megy Gyulára dolgozni, és ezután nem kell a nagy forgalmú úttesten közlekedniük, hanem egy biztonságos kerékpárút ad majd erre lehetőséget, gyönyörű környezetben.

„Ezzel a szakasszal, hiányt is bepótoljuk, hiszen komoly kerékpáros hálózat épült, és ugye ha ismerjük a jelenlegi szakaszokat, Városerdőtől el lehet menni Sarkadig, Sarkadtól Sarkadkeresztúrig, és most ebben nem vagyok pontosan biztos, de vajon ez a szakasz érinti-e a nagyszalontai részt is?” – kérdezte Alt Norbert alpolgármester. Majd egy helyeslő válasz után hozzátette, hogy ezzel egy nagyobb szakasz részévé tudják tenni a várost, valamint a következő évben eltervezett Dobozi út szakaszának felújítását követően valamint a városból kifelé haladó szakaszoknak a kiépítése után, Nagyszalontától talán Hódmezővásárhelyig is el lehet majd jutni, és ezzel a Békés megyei hálózat is nagyban bővülni, fejlődni fog turisztikai szempontból is és a biztonságos biciklis közlekedés szempontjából is.

December 17-től elindulnak a tereprendezési munkák a Fehér-Körös és Remete között, és először a Városerdei szakasz építésébe kezdenek bele, majd pedig tavasszal elkezdik a Temesvár út szakaszának újjáépítését is.

Sz.N.

Szóljon hozzá!

4 + 5 =