Újabb területen jelent meg az afrikai sertéspestis

afrikai sertéspestis Fotó: Pixabay

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó hullában mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – írja honlapján a szervezet.

hirdetés

Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

hirdetés

Az ASP április végi Heves megyei, májusi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, majd októberi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei megjelenését követően Borsod megye újabb területén azonosították a vírust. A fertőzést Hangony község határában, a betegség szempontjából magas kockázati besorolású területen igazolta 2019. január 13-án egy elhullott vaddisznóból a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az elmúlt négy hónapban az e területről beküldött több mint 150 – főleg az állománygyérítés során kilőtt vaddisznókból származó – minta eddig mind negatív eredményt adott. Megyénkben még nem jelent veszélyt ez a betegség, erről készült anyagunkat ide kattintva érhetik el.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan – minden szükséges intézkedést haladéktalanul elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.

Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet.

A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

hirdetés

Szóljon hozzá!

31 − = 28