A Várszínház Kamaraterme tavaszig kínál programokat

várszínház bányavakság Székely Csaba Bányavakságával indul 2019 a Kamarateremben. Forrás: Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház nyári évada minden évben különleges programsorozatot kínál a fürdővárosba látogatóknak. Viszont a munka nem áll meg ősszel, kulturális programok, előadások szinte egész évben várják az érdeklődőket.

Dr. Elek Tibor színházigazgató a nyári évad értékelése során már szólt arról, hogy a saját bemutatóik, darabjaik továbbjátszása biztosított lesz 2018 hátralevő részében. Sőt, 2019-ben is. A Caligula helytartója a Nemzeti Színházban arat hatalmas sikert estéről estére. A kétnapos fesztiválprogramot is felvitték Budapestre október végén, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett. A Dózsát Gyulán, a Kamarateremben is játszották már a fesztivál óta, de februárban Békéscsabára, illetve tavaszra és nyárra több városba is meghívták az előadást. A napokban pedig Aradon volt a Rosencrantz és Guildenstern halott című darab második előadása. Ezt a nyári gdanski nemzetközi Shakespeare Fesztiválra is meghívták. A Székely János költeményeiből összeállított előadói est is folyamatosan szerepel a programok között Marosvásárhelyen, a Búbocska pedig Kolozsváron. Tehát valóban minden új produkció kapott lehetőséget a továbbélésre.

hirdetés

A kamaratermi előadások követik a nyári évadot abban a tekintetben, hogy a szervezők a sokszínűségre és a jó minőségre törekszenek. Igyekeznek a legtöbbféle nézői igényt kielégíteni – mondta el dr. Elek Tibor. Január 9-én kerül sor 2019 első előadására. Székely Csaba Bánya-trilógiájának második részével, a Bányavakság című tragikomédiával érkezik Gyulára a nagyváradi Szigligeti Színház. Székely Csaba napjaink egyik legnépszerűbb magyar drámaírója, művei eddig még mindig nagy tetszést arattak a gyulai közönség körében. Az előadásról bővebben a Várszínház honlapján olvashatnak.

A Várszínház igazgatója mindig nagy gonddal választja ki a bemutatott alkotásokat. Ha teheti, maga is megnézi őket még a döntés előtt, vagy legalább videófelvételt kér az előadásról. Így biztos lehet benne, hogy a megfelelő színvonalú darabok érkeznek a Várszínházba – akár a Kamarateremről, akár a nyári évadról legyen szó. A nyári évad programjai is már nagyrészt összeálltak. A Shakespeare Fesztivál ezúttal nem egy darab köré épül fel, hanem a vidám Shakespeare-t választották témának. Tárgyal már az igazgató a saját bemutatókról is. Ami bár biztos, hogy Karády Katalin életéről szeretnének előadni egy monodrámát.

A dr. Elek Tiborral készült interjút itt meghallgathatják:

 

Kövesse a Körös Hírcentrumot Facebookon!

Szóljon hozzá!

33 + = 43