Eső, majd hózáporok karácsonykor

eső, rózsa

Változatos idő ígérkezik karácsony ünnepén, esős hétfő után a lehűléssel hózáporok érkeznek, majd szerdától ismét enyhülés jön.

Hétfőn a nap első felében szinte országszerte esni fog az eső, éjszaka keleten ónos csapadék sem kizárt, délután viszont észak felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. A nagyobb kiterjedésű csapadékzóna a délután második felére ugyan elvonul térségünk fölül, estefelé azonban többfelé hózáporok alakulhatnak ki. Jelentős hótakaró ezekből nem, legfeljebb vékony hólepel jöhet létre.

hirdetés

Az északnyugatira forduló szél sokfelé erős, helyenként viharos lehet. Enyhe lesz a hajnal, csak néhol fagyhat gyengén. Napközben 2-7 fokot mérhetünk.

Karácsony első napján többfelé lehet ismét fagyos a reggel, és a maximumok is visszatérnek az ilyenkor megszokott intervallumon belülre, a csúcshőmérséklet 0-4 fok között alakulhat. Kezdetben több napsütés ígérkezik, majd délután főként a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és havas eső, kisebb havazás, később északon és helyenként északkeleten is hózáporok alakulhatnak ki. A nyugati, délnyugati szél élénk, időnként néhol erős lesz.

Szerdán a Dunántúlon több, másutt kevesebb napsütés valószínű, északkeleten néhol szállingózhat a hó. Az északnyugati szél sokfelé élék, helyenként erős lehet. Hajnalra -3, +2 fokig csökken a hőmérséklet, nappal 1-6 fok várható.

Csütörtökön hasonló hőmérsékleti értékekre számíthatunk. Előreláthatólag főként estétől elszórtan ismét vegyes halmazállapotú csapadék valószínű. A szél csak kissé élénkülhet meg – írja az Időkép.

Szóljon hozzá!

78 − 70 =