Csabai éremeső a kick-box Mikulás Kupán

A korábbi években hagyománnyá vált, hogy december elején megrendezik a Mikulás Kupa kick-box versenyt.

hirdetés

Annak idején Szegeden Kovács „Sada” Sándor volt az ötletgazda. Az utóbbi években Esztergom ad otthont a versenynek és a házigazdák mindent megtesznek a jó rendezés érdekében. Szükség is van az odafigyelésre, hiszen most is több, mint kétszáz versenyző küzdött meg egymással, zömében az utánpótlás korosztályból.

hirdetés

Békés megyét a békéscsabai József Attila Lakótelepi SE Debreczeni Dezső vezette versenyzői képviselték a versenyen. Mint a kilencszeres egyéni világbajnok elmondta, most – néhány rutinos versenyzője mellett –, elsősorban az utánpótlás, a gyermek és kadet 1 korosztály tagjait vitte el, vagyis a jövő ígéreteit. S ez az ígéret több, mint biztató, hiszen 15 arany és  4 ezüstérmet szereztek a tanítványok, zömében ebben a két korosztályban. Alakul az új utánpótlás gárda, folyamatosan igényes munkát végeznek Debreczeni Dezső tanítványai.

Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer
Gyerek  korosztály:

32 kg

  1. Matuska Máté
  2. 2.Gyeraj Ákos

47 kg 1. Szák Dániel
28 kg 1. Fördős Jázmin
+32 kg 1. Jancsó Lili

Kadet 1 korosztály:

32 kg

  1. Szaszák Dominik
  2. Pántya Márk

42 kg 1. Csiernyik Zsombor
28 kg 2. Kása Hanna
32 kg 2. Kozmann Mónika
37 kg 1. Petró Lili
42 kg 1. Szaszák Nikolett
47 kg 1. Pántya Réka

Kadet 2 korosztály:

57 kg 1. Tóth Dusán
63 kg 1. Szák Tamás
2. Molisz Zoltán

Felnőtt korosztály:
63 kg 1. Hidvégi Nándor

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Kadet 1
47 kg 1. Pántya Réka

Kadet 2
69 kg 1. Molisz Zoltán

Felnőtt
63 kg 1. Hidvégi Nándor

hirdetés

Szóljon hozzá!

1 + 7 =