Tábla ügy: utánajártunk, ki és miért helyezte el!

Fotó: MKKP Békés Megye / Facebook

Sokaknak szemet szúrhatott az a bizonyos tábla, amely Békéscsabán egy rövid (körülbelül 3 méter hosszú) egyirányú kerékpárút szakasz mellé lett elhelyezve kedd este. A hosszúsága, vagy inkább a rövidsége miatt, méltán híressé vált bicikliút a minap reneszánszát élte, hiszen a semmiből előbukkant tábla (amely szerda délutánra eltűnt), újra középpontba helyezte.

A tábla azt hirdette, hogy a fent említett kerékpár útszakasz, a világ legrövidebb bicikliútja, ráadásul irgalmatlanul sok pénzből készült. Tartalmilag nem vizsgáltam az állítás, ugyanakkor kíváncsi voltam ki és miért helyezte el a táblát.

hirdetés

A tábláról először a Magyar Kétfarkú Kutyapárt közölt képet Facebook oldalukon, így hát úgy gondoltam, ők állhatnak a kihelyezés mögött és felkerestem őket. Sikerült elérnem az MKKP Békés megyei szervezetének sajtóosztályának a vezetőjét, Papp Ákos Balázst, akitől egy rövid interjút kértem és kaptam.

Az interjú olyannyira rövidre sikerült, hogy míg a diktafon felvétel gombjáról leemeltem az ujjam, máris véget ért. Fél perc alatt rövidre zártuk a táblakérdést, mint elmondta: az értesülést, miszerint ők helyezték el a táblát, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja.

Ismerve a Kétfarkúakat, nem lepett meg a válasz, ugyanakkor felmerült bennem a kérdés: hogyan lesz ebből cikk?

Lett. Ákos komolyabbra vette a figurát és három olyan, az MKKP által futtatott programról kezdett el beszélni, amiről már én is úgy gondoltam, valóban érdemesebb szót ejteni, mint arról a bizonyos tábláról…

A kutyapárt idén a kampánypénzük nagy részét, mintegy 150 millió forintot “osztott vissza” az embereknek. Közel 100 projektet valósítottak meg. Épültek például játszóterek, kutyafuttatók, de az önkéntes búvároknak is vásároltak búvárruhákat és oxigénpalackokat. Elindították az országos útkátyúzási programjukat is, Felcsúttól Szolnokig folyik az önkéntes útjavítás.

A Kutyapárt célja a választásokat követően is változatlan: minél több közpénzt visszaosztani oda, ahol arra a leginkább szükség van.

A kampánypénzosztás nagy sikerén felbuzdulva – 95 projekt valósult meg 150 millióból -, úgy gondoltuk, hogy az éves állami támogatásunk egy részét is vicces, szép, hasznos dolgokra szeretnénk szétosztani az emberek között. Akinek jó ötlete van és ennek megvalósításához pénzre van szüksége, keressen minket – fogalmazott Papp Ákos Balázs.

A pályázat a Rózsa Sándor II. Népi Közpénztékozló Alap nevet kapta, melyet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a 2019-es pártfinanszírozásának elköltésére írt ki. A pályázattal kapcsolatban az alábbi oldalon tájékozódhatnak.

Az MKKP létrehozott egy Kétfarkú Kutya Népfőiskola elnevezésű platformot is, ahol olyan emberek jelentkezését várjuk, akik szívesen tartanának előadást, foglalkozást arról a témáról, amiben otthon vannak (régészettől a patafizikán keresztül a sütisütésig). A helyet és a közönség is megszervezzük.

És ott van még a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma, ami az MKKP városmódosító oldala, ami egyféle probléma bejelentő weboldal. Ide minden olyan bejelentést várunk, ami városunkban problémás és megoldásra vár. Igyekszünk ezekre megoldást találni, széppé, vagy legalább viccessé tenni -zárta gondolatait Papp Ákos Balázs.

Mindhárom program célja tehát, hogy minél több közpénz jusson vissza az emberekhez; hogy támogassák a városlakók elképzeléseit. Ha másra nem is volt jó a “tábla ügy”, arra mindenképp, hogy ezáltal fókuszba kerülve, bepillantást nyerhettünk az MKKP munkájába.

 

Kövess minket Facebookon!

4 Comments

  • Helyes, koszi a cikket !

  • Bocsika, én is szeretem a viccet, de ez nem vicces annak ki tudja az igazságot. Ez a kis út csak egy lejáró volt a kocsiutra. És már több éve meg van szüntetve, mert máskép oldották meg. Tehát oké, hogy viccesek akarunk lenni, de nem kéne csúsztatni. Ui. Nem vagyok fideszes, csak az én városom. Sok sikert és további jó és vicces munkát kívánok! 🙂

  • Tisztelt olvasónk. A szóban forgó út, öt évvel ezelőtt bejárta az országos sajtót. A fenti cikkben magáról az útról csak annyi szó esik, hogy újra reneszánszát éli, hiszen kihelyeztek mellé egy táblát, ami jelen esetben némileg vicces. Írásunkban a tábla kihelyezésének miértjét próbáltuk megfejteni, ami nem sikerült résmentesen, ugyanakkor hasznos információhoz jutottunk. Mivel a táblán olvasható információt nem vizsgáltuk (ez jelezve van írásunkban is) ezért a cikk mindennemű csúsztatást nélkülöz.

  • tetszett a cikk nagyon, reméljük sok emberhez fog eljutni 🙂

Comments are closed.