Angyalok szárnyalása: a fiatalok bátrabbak a gálaest sikerétől

fiatalok A tavalyi Angyalok szárnyalása is nagy siker volt. Fotó: Körös Hírcentrum

Egyre jobban állnak a fiatalok az Angyalok szárnyalása előkészületeivel. A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ mintegy 70 fiatalja és 30 munkatársa dolgozik azon, hogy az idei gálaest is felejthetetlen legyen.

hirdetés

A közreműködő művészek és a fiatalok folyamatosan próbálnak, készülnek, ahogy lehetőségeik engedik – tudtuk meg Krizsán Jánosnétól, az intézmény általános igazgatóhelyettesétől. A Jókai Színház szinte teljes kollektívája részt vesz az esemény lebonyolításában, összesen több mint 20 művész szerepel valamilyen formában a produkcióban. Ének, tánc, mesefeldolgozás is része a repertoárnak. A fiatalok kedvencei adták a kiindulópontot, ehhez tették hozzá saját részüket a vendégelőadók. A próbák részben a Degré utcai intézményben, részben külső helyszíneken zajlanak. Például a Petőfi utcai általános iskolában, ugyanis onnan is érkeznek fellépők.

hirdetés

A közös alkotás folyamata 14 évvel ezelőtt kezdődött – meséli Sziszák Katalin, a központ igazgatója. Akkoriban Tarsoly Kriszta és Komáromi Anett, a színház két művésze egy kis színházat hozott létre az intézményben. Idővel ez kinőtte magát, szerették volna színpadra vinni. Az igazgatónő azt is megosztotta, hogy a gálaest, a fellépések által olyasmivel bővülhetett a fiatalok élete, amit a szakemberek nem tudtak nekik megadni. Az integrációjuk teljesedik ki ezáltal, nagyon boldogok, hogy sikeres az, amit csinálnak. Olyan tehetséget fedeznek fel bennük a művészek, amit a szakemberek szemei nem látnak, hiszen ők más szemmel is nézik őket nap mint nap.

Minden előadást egy nagyon hosszú felkészülési idő előz meg. De mind a művészek, mind a fiatalok nagyon élvezik ezt a munkát, barátságok szövődtek az eltelt évek alatt. Szorosabb kapcsolat alakul ki a kortársaikkal is a kórusok révén. Maga a siker, a támogatás bátorságot ad nekik, az egész személyiségüket formálja. Tehát tulajdonképpen az életük minden területére kihat ez az egy este. A barátság és közös munka van, hogy már túllép az Angyalok szárnyalásán. Éppen a Petőfi utcai iskola kórusa egy városi fellépésre már meghívta, felkérte azt a fiatalt, akivel az előző évi gálán is együtt léptek fel.

A csabaiak is az évek alatt egyre nyitottabbak lettek a műsor, és ezáltal a fiatalok felé. Aki már volt, az várja a következőt. Sőt, van most már olyan is, hogy a felnőtt megnézi az előadást, majd következő évben elhozza a gyermekét is. Mert úgy gondolja, hogy sokat tanulhat ebből. De nem csak a helyiek, volt, hogy Szolnokról érkeztek csak a gála kedvéért. A tavalyi előadás is telt házas volt, ennél jobb mérőszám pedig nincs egy előadás sikerére.

 

A Krizsán Jánosnéval és Sziszák Katalinnal készült teljes interjút itt meghallgathatják.

 

A próbákról korábban megjelent cikkünket itt találják.

hirdetés

Szóljon hozzá!

56 − = 53