Ma van a kenyér világnapja

kenyér

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége a 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a Kenyér Világnapja. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak –, a kenyérnek a jelentőségét.

A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják -írja a jakd.hu

hirdetés

Egyiptomban a kenyér hozzátartozott a mindennapi élethez, és tulajdonképpen az egyiptomiakat tekintjük az első, kenyeret készítő embereknek. A falfestmények az isteneknek felajánlott kenyeret ábrázolják, amelynek ovális alakja megszólalásig emlékeztet az Egyiptomban ma is fogyasztott kenyérfélére, az ajisra.

Más képeken kerek és kúp alakú kenyerek láthatók, amelyek feltehetően kelesztettek voltak, hiszen a Nílus vize azt a fajta élesztő anyagot tartalmazza, amivel ma is sütnek. A görögök eleinte kovásztalan kenyeret használtak, de a Krisztus előtti utolsó évezredben már elkezdtek kovászt használni a kelesztéshez, és a kenyeret kemencében sütötték.

A magyar népi hitvilág igen sok, kenyérrel kapcsolatos szokással bír. A kenyér az egyházi szimbolikában is fontos szerepet kapott – tisztelete részint ezen alapszik. A kenyérhez fűződő hiedelmek és mágikus eljárások még a huszadik században  is elevenen éltek. Isten áldása volt a neve; nem volt szabad rálépni, eldobni; ha leesett a földre, meg kellett csókolni, de legalább ráfújni. A hiedelem szerint a tészta kereszt alakú bevágása vagy a kisütés előtt a kenyér felett kereszt vetése az ördög kiűzését szolgálja. De a kenyér két végén történő megszegését is javasolták az ördög távoltartására.

Magyarországon a kenyér mint a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizáló és biztosító alapvető táplálék, általában valaminek a kezdetekor kap szerepet, amikor jellemző a jövőbeli célok mágikus biztosítása. Elterjedt népszokás az új házba vitt kenyér és só, amely a háziak jólétét biztosítja vagy azt szimbolizálja.

Könnyű elélni, csak kenyér legyen -szól a közmondás.

Szóljon hozzá!

45 − 41 =