167 éve ezen a napon jelent meg a The New York Times első száma

The New York Times főépület

Az egyik leghitelesebb amerikai hírforrásnak tartott The New York Times, 167 évvel ezelőtt jelentette meg első számát az Amerikai Egyesült Államokban.

hirdetés

A lapot 1851. szeptember 18-án Henry Jarvis Raymond és George Jones alapították New-York Daily Times néven, majd 1857-ben vették fel a ma is használatos The New York Times nevet.

hirdetés

„Konzervatívaknak kell lennünk minden olyan esetben, amikor a konzervativizmus a közjót szolgálja, és radikálisok leszünk mindenben, ami szerintünk radikális hozzáállást és reformot kíván. Nem hiszünk abban, hogy a társadalomban valami vagy helyes vagy helytelen – arra törekszünk, hogy ami jó azt megtartsuk és fejlesszük, ami gonosz azt kiirtsuk vagy megreformáljuk.” – szólt az idézet az első számból.

A napilap befolyása nagyban nőtt 1870-es évek elejére, annak köszönhetően, hogy politikai beszámolókat adtak közzé New York állam egyik legbefolyásosabb politikus-üzletemberéről, amivel leleplezték és véget vettetek dominanciájának New York politikai és üzleti életében. Mint kiderült, William Marcy Tweed Jr 40-200 millió dollárt sikkasztott közpénzből (mai értéke körülbelül 1,5-2 milliárd dollár).

1880-ban a Times politikailag függetlenné nyilvánította magát. 1896-ban a lap új kiadóhoz került, majd egy évvel később új szlogennel léptek elő: „Minden hír, ami megjelenésre érdemes”.

A „Szürke Hölgynek” is becézett The New York Times a mai napig megtartotta higgadt, komoly megjelenését. Az érték megőrző ideológiáját jól jellemzi, hogy a színes képeket gyakorlatilag a legutolsó lapként adaptálta, az első színes címlapot 1997. október 16-án adták ki.

1851-es alapításától napjainkig 98 Pulitzer-díjat nyert, többet, mint bármely más lap.

Forrás: Wikipédia

hirdetés

Szóljon hozzá!

2 + = 3